2015. január 31., szombat

ZOO-CAFÉ : állati jó hely

A ZOO-CAFÉ valóban egy állati jó hely, a szó közvetlen és átvitt értelmében is.
Pár perc sétára található a Fővám, vagy akár a Kálvin tértől, mint ismertebb kiinduló pontoktól.


Belépéskor a cicákkal találkozhatsz legelsőnek, illetve ők a leginkább szembe ötlőek, de szétnézve még számtalan állatot láthatsz a ketrecekben, terráriumokban, akváriumokban, az asztalon, a gyerekek kezében, vállán, hátán, és még számtalan helyen.

Igen, ez a hely kellemes a felnőtteknek is egy kis sütire, kávéra, üdítőre, de leginkább a kisebb gyermekek világa.
Nagyon finomak a sütemények, de itt nem ez a lényeg, úgy gondolom. A gyerekek mihelyst meglátják a számtalan állatot, már egy cseppet sem érdekli őket a sok finomság.

Rohangálnak az egyiktől a másikig, miközben a személyzet szívesen segít egy-egy fajta megismerésében, hogyan bánj vele, mit tehetsz vele. Egyrészt a szabályokat, pontosabban instrukciókat be kell tartani, másrészt melegen ajánlott egy felnőtt felügyelete, egyrészt az állatok, másrészt a csemeték védelmében. Nem kell pánikba esni, a gyermekeknek semmi baja sem eshet, csupán megijedhetnek egy mozdulattól, egy szokatlan reakciótól.

Minden asztalon található kézfertőtlenítő folyadék, amit az állatsimogatás előtt is célszerű használni, másrészt étkezés előtt, illetve távozáskor. Így nem érheti meglepetés sem a simogatottat, sem a simogatót.

Azt, hogy melyiküket teheted asztalra, megmondják, és bátran tedd is. Igaz, némelyikük nyugodtan bóklászik, szaglászik, de vannak virgoncabb fajták is, őket gyorsan kell követni, nehogy valami baj történjen.



A nagyjából egy óra ott töltött idő nekünk, felnőtteknek is gyorsan elszaladt, főleg a gyerekeknek.

Ide feltétlenül vissza kell térnünk, sőt mi több, többször is.



Majd elfeledtem! Előre foglalj asztalt, nehogy kellemetlen meglepetés érjen a telt ház miatt, főleg hétvégeken.
Keresd fel ezt a kiváló helyet, nagy élményben lesz részed!



Most a másik két unokával látogattuk meg az állatokat. Továbbra is minden rendben volt, a figyelem a vendégek felé messzemenő, a személyzet mindig ott van, ahol segítség kell, ahol simogatnivaló hiányában "szenved" valaki.



 Közelebbi barátságot kötöttünk a siklókkal is. Nagy élmény volt, ahogy rátekeredett az ujjaimra, ahogy kereste a legjobb helyet.

Meg lehetett tapasztalni - persze szintén simogatás által- milyen is a bőre, lehetett arról beszélni, miért is nyújtogatja folyamatosan a nyelvét. Egy kis rögtönzött biológia óra okulásképpen.



Most a cicák is jobban bírták a közelséget, nem bújtak el, sőt mi több, rendesen kényeztették magukat.

Persze azért a kinti világ is nagyon izgatta őket.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése